Az első személy módszere

Aus Kinaesthetics-Online-Fachlexikon
Version vom 8. September 2021, 21:47 Uhr von Pfemeter.mária (Diskussion | Beiträge) (Die Seite wurde neu angelegt: „{{Infobox|mit Fachliteratur angelegt|N. N./Mária Pfemeter}} ''''' Összefoglalás: ''''' <br> Ez a szócikk szakirodalmi hivatkozásokon alapszik. Az „els…“)
(Unterschied) ← Nächstältere Version | Aktuelle Version (Unterschied) | Nächstjüngere Version → (Unterschied)
Status mit Fachliteratur angelegt
AutorIn/RedakteurIn N. N./Mária Pfemeter
Letzte Änderung 08.09.2021


Összefoglalás:
Ez a szócikk szakirodalmi hivatkozásokon alapszik. Az „első személy módszerének” témájához kapcsolódó idézetek a Kinaesthetics – Fogalomrendszer, a Kinaesthetics – Tanulás és mozgáskompetencia és a Kibernetika és Kinesztétika című könyvekből származnak. Maga a fogalom arra utal, hogy a tudás megszerzése személyes tapasztalat (én-tapasztalat) révén történik és nem pusztán egy intellektuális, „objektív” tanulási folyamatról van szó.

1 Az első személy módszere a Kinaesthetics – Fogalomrendszer című könyvben

A következő idézet a Kinaesthetics – Fogalomrendszer című könyv bevezetőjéből származik. A hivatkozott szövegrészt megelőzően a Kinaesthetics első alappilléreként a kibernetika, a magatartáskibernetika, valamint Varela és Maturana neve által fémjelzett neurobiológiai kutatások kerültek megemlítésre.

A kinesztetika második pillére a saját mozgás közvetlen észlelése és megtapasztalása. Ennek megfelelően a bemutatásra kerülő Kinaesthetics-fogalomrendszer különböző szempontokat ír le, melyeken keresztül az emberi tevékenység különféle mozgásait saját testünk révén megtapasztalhatjuk, megfigyelhetjük és elemezhetjük.
Ezt a típusú ismeretszerzést nevezzük az „első személy módszerének” (First Person Method) vagy „belső perspektívának” (View from Within). Ezek a fogalmak arra utalnak, hogy a tudás megszerzése személyes tapasztalat (én-tapasztalat) révén történik, és nem pusztán egy intellektuális, „objektív” tanulási folyamatról van szó.
A kinesztetika nagy hangsúlyt fektet a mozgás megtapasztalása általi kutatásra és tanulásra. Mivel az ebből származó megértés és tudás belső perspektíván és saját megtapasztaláson alapszik, közvetlen kapcsolatban van a saját mozgással és cselekvési kompetenciával. A hatás a cselekvésben mutatkozik meg.. “

Forrás: European Kinaesthetics Association (Hg.) (2020): Kinaesthetics. Fogalomrendszer. Linz, Winterthur: Verlag European Kinaesthetics Association. ISBN 978-3-903180-00-0. 7–8. oldal

2 Az első személy módszere a Kinaesthetics – Tanulás és mozgáskompetencia című könyvben

A következő idézet a Kinaesthetics – Tanulás és Mozgáskompetencia című könyvből származik, ami a Kinaesthetics haladóképzések tananyagát képezi. Az idézet a könyv első fejezetében („Tanulás a Kinaesthetics képzések során”) olvasható. A fejezet első alfejezetében („Mit és hogyan tanulhatunk meg a Kinaesthetics képzések során?”) a mozgásérzékelés érzékenyítésének módszertani és didaktikai kérdései és céljai kerülnek terítékre. A hivatkozott szövegrész a második alfejezetben található („A cselekvéstől és belső perspektívától az elmélet-alkotásig”).

A Kinaesthetics tanulási és tanítási módszertana már kezdetektől gyökeresen eltért a hagyományos, régről hozott oktatási-tanítási formáktól. A kinesztetikai tanulásnak alapjául a gyakorlati cselekvés szolgál, vagyis a tanuló személyes és szubjektív mozgásérzékelése és mozgástapasztalatai. Az ebből az alapelvből fakadó tanulási szemlélet és a kapcsolódó specifikus tanulási és tanítási módszerek elválaszthatatlanok a kinesztetikától. Ezért a szó legszorosabb értelmében tapasztalati tudományról beszélhetünk: a kinesztetika a tapasztalat révén hoz létre tudást
A Kinaesthetics-képzések során elsajátítható Mozgáskompetencia és tudás nem kívülről megfogalmazott, bizonyos szabályok gyakorlati alkalmazása révén létrejött elméletek megértésén alapszik, hanem az önmagunkkal és személyes alapfeltevéseinkkel való szembesülésünkön. Ilyen értelemben a kinesztetika «első személy» módszernek minősül, mely mindig az egyes személyből indul ki. Ezért, a bevezető képzéskor kapott Kinaesthetics-fogalomrendszer kézikönyve nem egy ún. «helyes mozgás» valamilyen elméleti leírását tartalmazza, hanem módszeresen leírja az emberi mozgás különböző szemszögekből, szubjektív módon megtapasztalható különbségeit.
A középpontban az egyéni belső perspektívából megtapasztalható különbségek és az ezekhez való alkalmazkodás lehetőségei állnak. Erre építve megtapasztalásaink elemzése, a kinesztetika elméleti alapjaival történő összevetése által, kialakíthatja az emberi mozgással kapcsolatos egyéni értelmezését. Azáltal, hogy a Kinaesthetics didaktikai és módszertani szempontból alapvetően az egyes tanulók egyéni cselekvéséből indul ki, közvetlen kihatással van konkrét viselkedésére és szakmai gyakorlatára. “

A kapcsolódó infobox leírja:

A kinesztetika, mint «első személy» módszer
A «First-Person-Method» («első személy módszer») valamint a«View from Within» («belső tekintet, belső perspektíva») fogalmakat először F. J. Varela (1946 –2001) neurobiológus használta. Általuk megkülönböztette a tudományok személytelen módszereit – melyek függetlenek a kutató személyétől – azoktól a módszerektől, amelyek a kinesztetikához hasonlóan az egyénből, annak megtestesült valóságából és tapasztalási lehetőségeiből indulnak ki. A kinesztetikai tanulás ilyen értelemben egy személyes, tapasztalat alapú kutatási folyamat. Ezért teljes mértékben kimeríti az első személy módszerének fogalmát.“

Forrás: European Kinaesthetics Association (Hg.) (2020): Kinaesthetics. Tanulás és mozgáskompetenecia. Linz, Winterthur: Verlag European Kinaesthetics Association. ISBN 978-3-903180-01-7. 9–10. oldal

3 Az első személy módszere a Kibernetika és kinesztetika című könyvben

A következő idézet a Kibernetika és kinesztetika című könyvből, a záró fejezetből származik (6. fejezet – „A kinesztetika gyakorlati kibernetika”), és a „A Kinesztetika pedagógiai szempontból: Első személy módszer” című szövegdobozban olvasható. A hivatkozott szövegrész egy esszét tartalmaz, ami a fejezet alapvetéseit és hátterét hivatott megvilágítani.

Már Gaius Iulius Caesar, római hadvezér (Kr.e. 100–44) is egyes szám, harmadik személyben beszélt galliai cselekedeteiről (pl. „Amikor Cézár látta, hogy…“) annak érdekében, hogy krónikájának több objektivitást kölcsönözzön. Ez, bár ravasz gondolat, számos kortársának inkább egoistának tűnt, vagyis az ego-val (lat. én), az első személlyel kapcsolatosnak.
A tudománytörténet során kialakult az a nézet, hogy a tudományok éppen azáltal jeleskednek, hogy a neutrális harmadik személy perspektívájából keletkeznek. Nincs jelentősége, hogy ki az, aki valamit kutat, magyaráz, vagy bizonyít. Bárki, aki megfelelő előképzettséggel rendelkezik, ugyanazon eredményekre jutna, amelyek ezáltal a "tudományos objektivitás" és "általános érvényesség" fényében állnak. Ezzel párhuzamosan a társadalomban kialakult egy még mindig széles körben elterjedt nézet, hogy a tudományok képesek objektív módon leképezni a világot, különösen, ha számokra, kísérletekre, vagy tanulmányokra támaszkodnak, és még azért is, mert olyan csodálatos technológiai alkalmazásokat és fejlődést produkálnak.
A kibernetikában Gregory Bateson (1904–1980) utalt rá, hogy a tudományos működési leírások, magyarázatok és bizonyítékok összességének tautológiai (ugyanazt kifejező) jellege van. Igényes, tudomásunk szerint mindmáig cáfolatlan érvelése durva egyszerűsítéssel így hangzik: az, hogy a repülő repül, azt bizonyítja, hogy a repülő repül, és semmi többet. A repülés tudományos magyarázata csupán olyan információkat képez le, amelyek a tényállást feltáró tudományos leírásban már benne vannak: gyakorlatilag ugyanazt mondják. (Bateson 1987, 103ff.)
Ebből kiindulva, különösen Heinz von Foerster, Francisco Varela (1946–2001) és Humberto Maturana ismételten kihangsúlyozták, hogy a "locus observandi", a semleges, független megfigyelés helye nem létezik, és hogy minden megfigyelés feloldhatatlanul kötődik a megfigyelőhöz. Egy példával érzékeltetve: nem létezik egy matematika nevű megfigyelési eszköz, a matematikát gyakorló Heinz von Förster, vagy Albert Einstein nélkül. Nem ugyanarra használják a matematikát, hanem csupán ugyanazt a tudományos nyelvezetet használják. Ezért beszélhetnek egyáltalán arról, hogy értik-e egymást az adott nyelvezet alkalmazása során.
Ebből kiindulva utalnunk kell rá, hogy éppen Einstein egyik nagy teljesítménye az addigi fizikai „igazságok” relativitására való rávilágítás volt. Francisco Varela neurobiológus ebben az összefüggésben alkalmazta a harmadik személy módszerének (pl. az egyetemi, „objektív“ tudományos gyakorlat) az első személy módszerétől való megkülönböztetését, amely az egyénből, az itt és most jelenlevő „én”-ből indul ki. A tibeti buddhizmussal való személyes foglalkozása során feltűnt neki, hogy egy olyan hagyománnyal áll szemben, amely a mi tudományainkhoz hasonlóan kutatással, dokumentációval és tanítással foglakozik, mégis alapvetően különbözik tőle. Ez a különbség legnyilvánvalóbban a tanulás és tanítás témakörében mutatkozik meg. A tanulás kiindulási pontja mindig az individuum és annak individuális tapasztalata, a szó kettős értelmében. A központban egyrészt a személyes életút áll, a „hozott” tapasztalat, másrészt az egyéni, aktuális képesség, egy adott témának minél differenciáltabb érzékelésére, megtapasztalására és reflektálására. (vö. Varela et al. 1992)
Figyelemre méltó módon a nyugati világban is megtaláljuk az első személy módszerének elemeit, pl. bizonyos sportágak vagy szabadidős tevékenységek tanulása során. Ezekben az esetekben rendszerint nem kell órák hosszat elméletet feldolgozni és bemagolni, mielőtt az új tudás kapcsán cselekedni merészkednénk. A pedagógiában ennek a módszernek a következetes életbe ültetése még mindig az „alternatív iskolázási formák” közé van sorolva. Viszont a hozzá köthető szemléletek, mint az individualizált oktatás, vagy az öncselekvő tanulás az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb teret nyertek.
A kinesztetika a legjobb értelemben vett első személy módszernek számít. Nem egy általános érvényű mozgás és mozgásinterakció elméletet tanít, hanem hozzásegít egy szempontrendszerhez, amely az önfelelős cselekvés révén, szubjektív egyéni és partnertapasztalatok által, lehetővé teszi a saját mozgás belső perspektívából történő egyre differenciáltabb érzékelését, szabályozását és alkalmazkodását. A tapasztalatok alapján megtörténik azok egyéni és társas reflexiója, a felismerések összehasonlítása és összekapcsolása az elméleti és tudományos alapokkal. A hagyományos képzési formákkal szemben, a kinesztetika következetes módon az egyéni cselekvéstől, az én-perspektívától illetve belső perspektívától halad a harmadik személy által fogalmazott elméletekkel való foglalkozás felé. Másként fogalmazva: A kinesztetika a szó legvalódibb értelmében vett tapasztalati tudomány.“

Forrás: European Kinaesthetics Association (Hg.) (2020): Kibernetika és kinesztetika. Stefan Marty-Teuber és Stefan Knobel szerkesztésében. Linz, Winterthur, Siebnen: Verlag European Kinaesthetics Association, verlag lebensqualität. ISBN: 978-3-903180-22-2 (Verlag European Kinaesthetics Association) ISBN: 978-3-906888-02-6 (verlag lebensqualität). S. 62–63.

4 További irodalom a témában való elmélyüléshez

  • Varela, Francisco J.; Shear, Jonathan (1999): First-Person Methodologies: What, Why, How? In: Journal of Consciousness Studies 6, No 2–3, 1–14. oldal

5 Lásd még

Tanulás
Tanulási paradigma

6 Einzelnachweise